Mikor elhatároztam, hogy én is létrehozok egy blogot, még tele voltam ötletekkel, hogy mit is szeretnék leírni. Most, hogy már nekem is van blogom, kicsit megilletődötten ülök itt és hirtelen nem is tudom mi volt az a sok fontos mondanivalóm. Mert egy hatvanas már csak így van evvel! Szeretem az internetet! Az én korosztályom nem evvel nőtt fel. Nekünk még a TV sem volt annyira evidens. Emlékszem az Anyu 1955-ben költözött a későbbi közös otthonunkba és 1963-ban kaptunk telefont. Micsoda nagy szó volt az akkor! Mennyire irigyeltek a szomszédok!

Szóval egészen  másképp volt minden. Iskolás koromban elő nem fordulhatott, hogy én szombaton este otthon legyek! Akkor még szombaton is volt tanítás. Délben iskola után futás haza, gyorsan kitakarítottam - mert az az én feladatom volt - fürdés, öltözködés és irány a buli. A házibuli. Mert akkor az volt a szokás, meg a lehetőség. Iskolások 8 óra után nyilvános helyen nem tartózkodhattak. Azért sokszor elmentünk táncolni pl. az Üllői úton volt egy "menő" hely a Tengerszem. De sokszor húztuk be a nyakunkat, amikor az ajtóban megálltak a rendőrök. Ha igazoltatnak kiderül, hogy melyik iskolába járunk, abból oltári balhé lett volna. Volt aki lebukott, és igazgatói intőt kapott.  De jók voltak a házibulik is! Óriási szervezkedés előzte meg. Sok lányt nem akartak elengedni a szülők. Így ki kellett találni, hogy tud otthonról eljönni. Nekem szerencsém volt. Az Anyu engem mindenhová elengedett, csak pontosan haza kellet érnem, amikorra igértem. Ha elkéstem durci volt, de következő szombatig elfelejtette. 

Mindez csak azért jutott eszembe, mert szombat van és itt ülök egyedül, és ez hétről-hétre így megy. Hétköznap dolgozom, este hazajövök, vacsora kis TV, internet, alvás. Hétvégén érzem igazán, hogy elmúlt az idő.