nethaver

Bizony kedves ötvenes, te is leszel szenilis! Nem kell olyan nagyra lenni, hogy még csak ötvenakármennyi vagy! Én már hatvanakármennyi vagyok, de bírom még az iramot! Iszonyú mennyiséget dolgozom, mindent rendesen elvégzek, nem hagyok semmit holnapra. Persze minden nap egy - másfél órat túlórázok. mert egyedül legalább két ember munkáját végzem  és mennyi fizetésért?!Na és mit kapok ma a képembe? Hogy pénteken négy órakor hazamentem, mikor fél ötig tart a munkaidőm. És evvel demoralizálok!A munkaszerződésem szerint fél négyig kellene dolgoznom, csak én ostoba minden nap ottmaradtam. Tudom, hogy összetehetem a két kezem, hogy van munkám és ezt ötvenes is tudja. Ki is használja rendesen. Örülök, hogy van munkám, szeretek is dolgozni, de ez rettentő megalázó helyzet. Ha nem lennék rászorulva most felállnek és otthagynám. De nem tehetem.

Most ezt jól leírtam, de nem nyugodtam meg. Talán napok vagy hetek kellenek, hogy feldolgozzam ezt az iszonyatos megalázást.

Hát igen! Ripsz-ropsz. Tündéri,aranyos, jóillatú, kis puha gombolyag! Még nem  nagyon fogom fel, hogy ez mit is jelent számomra. 12 napos. Isten éltesse és legyen nagyon boldog élete!

Tegnap itt volt a Fiam. Leült a számítógéphez, írta a dolgozatát, hétfőn be kell küldeni az egyetemre.  Otthon jól összevesztek a Lánnyal. Hát át jött, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Egész délután verte a gépet. Nem is beszélgettünk. De jó volt, hogy itt van a másik szobában. Bár még egyetemista, külön él(nek). Azért valamiből meg kell élni, hát dolgozik jó sokat, nem sok pénzért. Nem dúskálnak. Elég sokkal támogatom, de nálam is adott a határ.

Aztán elkészült a nagy mű. Bejött hozzám a szobába, leült mellém, köszörülte a torkát.

-Hát hogy is kezdjem, elég nehéz elmondani, mert hát..., szóval...

-Nem nehéz ez drága Fiam! Gyönyörű, felemelő és nehéz dolog szülőnek lenni -válaszoltam.

Döbbenten nézett rám. - Te honnan tudod? - kérdezte.

-Már régebben sejtettem , december elején teljesen megbizonyosodtam, hogy Baba Lány pocakjában létezik. 

És akkor elővettem Baba karácsonyi ajándékát - egy verses mesekönyvet -, amit Lány hisztije miatt elronotott karácsonykor nem volt alkalmam átadni. Ezt a könyvet kapta a Fiam is még pocaklakóként.  Az Ő első  ajándéka is ez volt.

Nem mondom, hogy könnyű időszak következik! Egyikünknek sem! Egem csak az izgat, hogy elég sokat veszekszenek. Már negyedik éve. Talán náluk ez a normális?!

Szurkoljunk, hogy egy szép, egészséges kislányuk születik! De ha fiú, az is jó, bár kislánynak jobban örülnének. Úgy legyen!

Igen! Egész biztos! Nem mondták, de én látom a Lányon. Ott voltam karácsonykor náluk .  A Lány nem dohányzik, pedig erős dohányos volt. Azt mondta korábban, ha jön a Baba, leszokik. Ez már feltünt nekem december elején is, amikor utoljára találkoztunk. A Lány soha nem jön hozzám, nem kíséri el a fiamat. Nem szeret engem, senkit sem szeret. Még magát sem. Sajnálom, hogy ő lesz az Unokám anyja. A fiam majd kárpótolja Babát, ő érzelmekben nagyon gazdag. Nem is értem, hogy tud ilyen szeretetlenségben élni! De ez az ő Rózsája, magának szakította, hát szagolgassa - szegény. Ennél az eddigi összes barátnője jobb volt! Csakhogy a Lány rendkívül tudatos. Mindent előre kiszámol. Babát is. Alig költöztem el, máris jön a Baba. Egy kesze-kusza kapcsolatba, egy kiegyensúlyozatlan Lány azt hiszi, hogy ez valamire megoldás. Nem értem a fiamat sem! Bár mindketten nagyon  szerettek volna gyereket, mert "benne vannak a korban". Ez egyszerűen egy óriási egoizmus. Szegény gyerek fogja meginni a levét! Én már csak tudom! 

Azért kíváncsi vagyok mikor avatnak be a nagy titokba.  

Igen, ma kivételesen időbe jöttem haza. Az üres lakásba. Hát ez baromi jó! Mi a fenét fogok csinálni két hétig? Mert így hatvan(alig)három évesen dolgozom látástól mikulásig. Így elmegy a nap. Este hulla fáradtan berogyok az ágyba. Hét végén kis takarítás, főzés, mosás, meg ilyen nagyon szexis és izgalmas dolgok.

De nagyon nem szertem az ünnepeket! Nagyon remélem, hogy néhány hónap múlva megtalálom saját ritmusomat. De most még nagyon rossz egyedül és nem tudok mit kezdeni magammal. Ráadásul rettenetesen sajnálom  magam. Ez borzasztó! Öreg barátném- aki csak négy évvel idősebb nálam, de agyilag legalább 15-tel - szóval ő az én etalonom. Mindig hasonlítgatom magam hozzá, hogy én már tartok-e olyan rozoga szinten? Véleményem szerint még nem, de a legjobb úton haladok a teljes sötétség felé. 

Jézusom! Emberek! Olvassátok és okuljatok! Amíg nem késő! Legyetek egészségesen egoisták! Nem szabad megalkudni soha! Legyen mindig a te érdeked az első. Ez most kicsist furán hangzik, de el kell hinnetek, hogy ezt kell tenni.   

Tartsátok össze a családot! Nem jó az a fene nagy libralizmus! Igenis legyen kemény elvárás a családdal szemben Nem szabad mindent rájiuk hagyni. Nem lesztek ettől jobbak a szemükben. Sőt! Kihasználnak és azt hiszik, hogy csak kapni lehet, adni nem kell. És nem szabad egyedül maradni öregségünkre! 

Ó, nem osztom tovább az észt, mert nekem sincs sok. Most már tudom, hogy nincs! Késő!!!! 

A francba! Miért ilyen velem az élet! Tuladonkép (majdnem) mindent megkaptam eddig az életemben, amire vágyhattam. De..... nem akkor, amikor szükség lett volna rá, nem olyat, nem annyit, és ha mégis közelített a megfelelőhöz, akkora árat kellet érte fizetnem.....

A rohadt életbe, miért volt ez így? És még nem tudom mennyi van hátra. Hatvanhárom leszek (remélem) rövidesen és még mindig csalódnom kell mindenben. Annyit küzdöttem már életemben, annyi baj, gond volt, örökös problémamegoldásban éltem. Na és most? Itt ülök egy lakásban egyedül (amire még a következő életemre is el vagyok adósodva), próbálom berendezni. Már lassan talán kész is lenne. De...... Mindenben van valami hiba, most egyre várok csak embereket, akik az előzők hibáit javítják. És ha véletlenül készen leszek a lakással akkor mi van? Itt vagyok egyedül és mondhatom rohadt rossz! 

És azt veszem észre, hogy egyre rohadtabbul negatív leszek. Már lassan nem is várok az emberektől semmi jót, mert én sem fogok tudni semmi jót adni. Atya ég! Ez már valóban az öregség?! Na idefigyeljetek ez nagyon rossz! 

Hú, ez nagyon depisre sikerült! Nem baj, most ilyen vagyok!  

62 éves lettem én..... Na nem nagy öröm! Egyszerűen alig tudom elhinni, hogy már sokkal kevesebb van előre, mint ami mögöttem van. Még most sem érzem igazán a korom. Ez rettenetes! Körülöttem mindenki látja rajtam (na jó nem a 62-öt, mert ráadásul sokkal fiatalabbnak nézek ki), és én ezt olyan furcsának találom. Voltam egy tréningen nemrég , ott adódott egy kérdés, hogy felmerek-e állni az asztalra. És miért ne tehetném, hopp felpattantam 200 ember előtt az asztal tetejére és nem találtam benne semmi kivetnivalót. Nem is értem miért ne tehetném. Hiszen ez olyan természetes, hogy azt csinálom amit akarok. De ha 62 éves vagy ez nem mindekinek természetes. Sokan feleennyi idősen sem tennék. (de ez csak egy példa, hogy milyen vagyok) és ilyen mentalitással be vagyok szorítva a 62 évem ketrecébe. Szörnyű! És még mennyi dolog van amit már nem tehetek meg, mert nem illik, vagy mert öreg vagyok. A francba!

Gyűlölöm a születésnapomat!

Azért mindenkinek, aki ma ünnepli, boldog születésapot kívánok!

és most sem tudom leírni, mert nagyon fáj. és ez most nem a karácsony előtti pánik. nem. már régen tart.  hosszú ideje próbálom megoldani, hogy külön életterük legyen. nem áldozatot hozok, csak megoldást keresek. hatvanon felül felforgatom  teljesen az életem, csak hogy nekik legyen külön lakásuk. ráadásul életem végéig -és még azon túl is- eladósodom. és mégsem kapok semmi megbecsülést a lánytól. és ettől a fiú szenved. két kő között örlődik. pedig én ezt nem akarom. annyira bánt, hogy nem is tudom értelmesen leírni. hosszú.... 

Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!

ami nem lene baj, mert legalább így rövidebb lesz a hét. De ettől a kedd lett nagyon kemény nap. Úgylátszik a speditörök megszédültek ettől az ünneptől, hosszabb volt a kamionstop talán,  ma olyan későn érkezett meg az árú, hogy nem is tudtuk kiküldeni az ügyfeleknek. Egész nap csörgött a telefon, egy csomóan érdeklődtek, hogy mikor kapják meg a megrendelésüket. Nagyon jó volt, mint egy mérgezett egér rohangáltam, kapkodtam a telefont. Még mindig kevesen vagyunk, konkrétan ketten.  Még a holnap lesz kicsit kemény, aztán közeledünk a hétvégéhez, hurrrá! Bár egy hatvanas nem várja már ilyen nagyon az idő múlását! Fogy a centi!!!

Amúgy meg nagyon jól esett,hogy a hétvégén olyan sokan olvastak! Nem is akartam elhinni. Köszi mindenkinek és a kommenteket is! 

Leszek még jobb is!

Szombaton lezajlott a születésnapi buli! Jó volt nagyon. Ajándékozás, meglepődés, öröm, fiom kaják -nem azért, de én készítettem-, kajálás, "Anyu ez nagyon finom" dicséretek, kis nosztalgia a régi születésnapokról. Szóval nagyon jó volt. Szombaton  itt aludtak még "oroszlánkölykök", aztán vasárnap délelőtt utaztak, mert hát otthon még vásárolni kell és a bolt koradélután bezár.  És akkor "a régi ház körül üres lett minden". Volt még egy kis házimunka, aztán TV unalomig.

Szóval az öregségben  nem az a baj, hogy elteltek az évek, hanem a kilátástalanság. Mert fiatalon még lehetőségek vannak előtted, bármi megtörténhet, tudsz tervezni hosszútávon. De én már csak annak örülök, hogy tudok dolgozni, hogy van hol dolgoznom, - ki is használnak rendesen -, belőlem már csak nyugdíjas lehet, és mindezt barátomnak, az internetnek mesélhetem el. Mert  barátaim, barátnőim már vagy nincsnek, vagy akik maradtak "agyilag olyan zoknik", hogy nem lehet velük csak a szomszéddal történt konfliktusokról bészélni, vagy a "kutyám rendesen pisilt, kakilt (bocs)" a téma. Én meg még nem tartok itt. Szoktam mondani a fiamnak, ha eljutok ebbe a stádiumba, azért fogadjon  el, gondoljon arra, hogy én is voltam valaha épeszű. Hű de dühös ilyenkor! Anyu , te soha nem leszel ilyen! Ki tudja?! Nem jó dolog megöregedni!

Az Anyukám jut eszembe. Milyen méltósággal viselte a korát! Soha nem panaszkodott, nem voltak ilyen gondolatai. Vagy megtartotta magának. Akkor még nem volt internet, meg blog. 

Na, most hogy kipanaszkodtam magam, megyek ebédelni. Délután meg TV. Nem, inkább internet! Elmehetnék valahová, de nincs annál szomorúbb látvány, mint egy magányosan sétáló hatvanas nő. Aki ráadásul nem is néz ki nagyon szakadnak.

Mindenkinek szép napot!

ma az irodában. Mindenki kitalált valamit, hogy leléphessen. Az egyiknek a foga fájt, a másik -na jó - szabadságon van, a harmadiknak érik a gyümölcs a kertjében, le kell szedni, befőzni, stb. Én meg 2órakor úgy döntöttem, hogy bezárom a "bazárt" és elmegyek. Hét végén "oroszlánkölyköknek" születésnapjuk van, jönnek hozzám, "nagykanál" lesz. Szóval én meg az előkészületekkel foglalatoskodtam. Bevásárlás, pakolás, cipelés. Jól ki is készültem ebben a nagy melegben. Gondoltam kicsit lepihenek. Bekapcsoltam a TV-t , az egyik csatornán egy pszichiáter társkereső műsort vezetett. Még nem láttam ezt a műsort soha, gondoltam kicsit belenézek. Háááát... Korosztályom bizakodó, naiv nőtagjai telefonálgattak, megadták korukat, méreteiket,  telefonszámukat, és most várják a lovagok jelentkezését. Sajnálom őket. Rengeteg rossz élményben lesz részük, eszméletlen megalázó helyzetekbe lehet ilymódon kerülni.

Korábban egyszer én is regisztráltam egy ilyen - monjuk szolid - társkereső oladalra. És evvel rengeteg rossz tapasztalatot gyüjtöttem a társkeresés ilyen formájáról. Néhány történet. 

Könyvelő úr jelentkezik. Leírja magáról, hogy mamával lakik, sokat dolgozik, megértő társat keres. Válaszoltam, majd rövid levelezés után kérte, hogy találkozzunk.Jó. A Blahán a parkolóban az X rendszámú, milyen márkájú autónál. Már a helyszín és a módja is kicsit meglepő volt. A kocsit egy lámpa alatt találtam meg, jó volt a világítás, nem ült benne senki. Kicsit vártam, egyszercsak a Corvin mellől elővágtat egy temetkezési vállalkozó külsejű, fekete öltönyös, ősz-kopasz pasi, hajlott hátával, vizenyős kék szemmel. Nyújtom a kezem felé, de ő nem fogadta. Közölte velem, hogy másra számított, bocs. Beült a kocsiba és otthagyott. Tehát a Corvin mellől leskelődött egy ideig, de hogy mi volt velem a baja azt nem mondta. Le voltam forrázva.

Ügyvezető úr fényképes regisztrációjával. Jelentkezik, válasz, rövid levelezés, találkozás. Leültünk egy kisvendéglő teraszára. Rendel. Kisfröccs. Rágyújt. Ahhoz képest, hogy nemdohányzó, antialkoholistának hirdeti magát. Néhány kisfröccs kíséretében mesél, mesél hosszasan magáról, családjáról, munkájáról, zsenialitásáról. Kb 3 óra múlva megkérdezi "és veled mi van?"  Ezek után semmi. Már elég későn volt, hát megkért, hogy fuvarozzam haza. Valahol az M3-as mellett valamilyen lakótelepen lakik. Hát ehhez is pofa kell! Még a kocsiban gondolta, kicsit megtapogat. Ezt talán már nem kéne, nem hagyom. Bucsuzáskor: holnap elutazom egy hétre Olaszországba, majd hívlak . Na, azóta hív! Ja, és hiányzott elől a foga.

Nyomdász. Jelentkezik, válasz, levelezés. Kérése: rakjál fel magadról fényképet. Akkoriban épp átalakítás alatt állt a gépem, nem  volt benne fénykép, nem tudtam képet feltenni. Levél jön: sajnálom egy másik nőnek van fényképe, vele folytatom az életem.  Na, ha ezen múlott, jobb, hogy nem jött össze!

Dús fantáziájú huszonéves örömszerzés céljára keresett meg.

Elég rövid idő után lejelentkeztem. Igy most magányosan "tengetem napjaimat". Talán jobb azért így, mint egy félnótással küszködni! Ennél már csak egy normális emberrel együttélni lenne jobb! De mit csináljak, ha nem jött össze!

az irodában. Ma sem volt másképp. Ráadásul szabadságok miatt kevesen is vagyunk, a munka meg ugyanannyi. Reggel 9-re megyek és most jöttem haza egy órája. Borzalom! Amugy  nagyon nyárias a város. Annyira jó a közlekedés, most este meg pláne kevés a kocsi. 25 perc alatt értem haza, máskor meg 40-50 perc.

Este még ittmaradtak a fiamék. Volt közös vacsora, kis esti beszélgetés. Olyan jól aludtam éjjel! Talán a tudat, hogy itt van, hogy nem vagyok egyedül. Ez olyan tyúkanyós....

Mára ennyi jutott,  szép jó éjszakát! 

el voltam némítva. Az történt, hogy eléggé primitív módon  képes voltam egy ismeretlen e-mailt megnyitni, ami aztán jól megszórt vírussal. Pedig soha nem szoktam ismeretlen maileket megnyitni. A napokban utaltam €-t a számlámról, kaptam is egy visszaigazoló levelet a banktól. És akkor jött ez a "Invoice" tárgyú mail, amiről hirtelen azt gondoltam, hogy ez a címzett bank visszaigazolása. Hát nem az volt... Szóval figyeljetek nagyon,  a Rendszergazda is mondta, hogy mostanában iszonyatos mennyiségű vírus kering a neten!!!!

Nagyon hiányzott a net. Olyan volt, mintha az egyik fülemre nem hallanék, vagy ilyesmi. Mert tavaly nyáron is, mikor Németországban voltam szabin ,beültem egy netkávézóba és már minden meg volt oldva. Jó, a munkahelyemen is egész nap gép előtt ülök, de az más. Előszöris nincs időm, meg ott vannak a kollegák is. Kicsit azért bepislogok a netre pl. mikor árfolyamot nézek, de mégiscsak itton az igazi.

Amúgy a múlt hét is olyan volt, mint a többi, nem történt semmi különös a víruson kívül. Hétfőn, kedden agyondolgoztam magam, mint rendesen.

Na de azért...!Szerdán hős voltam. Lehet hogy a nagy vihar miatt volt egy rövid áramkimaradás. Szünetmentes pedig nem kapcsolt be. Úgyhogy az egész rendszer leállt. Telefon rendszergazdának. Nem tud most rögtön jönni, csak kb. du 4-kor. De holnap reggel korán ittvan. Na ez jó nagy kitolás! Egyedül vagyok az irodában, dolgom meg még tengernyi.  Hát akkor nincs más hátra, mint előre. És szépen sorban végignéztem mi az ami működik és mi nem és mi hogyan. Szóval nem ragozom, újraindítottam az egész rendszert. Nagyon büszke voltam magamra! Rendszergazda reggel jött, elmeséltem mit csináltam, végignézett mindent. Minden rendben, ő  sem csinálta volna másképp. Nagy dicséretet kaptam.  Na még egyszer kételkedjen bennem valaki! Azért mert hatvanas vagyok, még nem vagyok gárgyult! Nagyon sok kellemetlen percem volt annakidején, amikor bevezették nálunk az új rendszert. Mikor megtudták, hogy én fogom használni félreállt a szájuk. És mikor elkedztek egészen alapvető funkciókat magyarázni nagyon berágtam, hogy ne nézzenek bénának. Aztán mikor összeállt a rendszer és pár hónap próba után már egész ügyesen kezeltem alig akarták elhinni. Azóta már visszaállt a bizalom. Be is vallották, hogy nem hitték, hogy ez sikerülni fog nekem, hiszen más cégeknél volt már rossz sok tapasztalatuk fiatalokkal. egyébként én vagyok a legidősebb, aki az ő rendszerükkel dolgozik.

Péntek óta itt vannak a fiamék. Szombaton játszottak a Szigeten. Aggódtak, hogy elmossa az eső, de mire eljött az ő idejük már elmúlt a vihar. Azt mondják nagyon jó volt, jó sokan voltak. Jókat főztem, nagyokat ettünk, dumáltunk. Most nagyon jó. És hétfő estig maradnak.

Ennyit mára, mindenkinek szép estét!

Most hívott a fiam. Ez olyan jó! Egész nap egyedül voltam, tettem-vettem az apró háztartásomban, délután még egy kicsit aludtam is. És most egy pár percig családi életet éltünk telefonon.

Az jutott eszembe, hogy én is így voltam az Anyuval. Sokáig éltünk egy lakásban. Az én fiatalkoromban nagyon nehezen lehetett önálló lakáshoz jutni. Megszokott dolog volt, hogy a fiatal házaspár a szülőkkel él egy lakásban. Ebből persze kellő tolerancia hiányában válás lett. Velem is ez történt. A gyerekem apja elköltözött, mi meg ott maradtunk az Anyunál. Akkor úgy gondoltam, hogy jó lesz ez így. Jobb mint egy rossz házasságban élni. Büszkén vállaltam a "gyermekét egyedül nevelő anya" státuszát. Nem mentem bele komoly kapcsolatba, nem akartam vagy nem mertem semmiféle konfliktust felvállalni. Magánéletet házon kívül éltem nagy ritkán, este 9-től 11-ig.  Dolgoztam, gyereket óvodába, iskolába, különórákra, sportolni vittem. Az összes akkor futó gyerek filmet, bábszinházi és gyerekszínházi darabot ismertem, hiszen csak oda jártam. És meg voltam győződve, hogy jól csinálom. Ma már tudom tévedés volt. Senkinek nem tettem evvel jót. A gyerekemnek nem volt apja, én nem tudtam pótolni. Leírhatatlan volt a csalódásom és lelkifurdalásom, mikor először döbbentett rá a fiam, hogy mennyire hiányzott neki a teljes család. Kamaszként mindig olyan barátnői voltak, akik elvitték a családjukhoz, és ott lehetett a papákkal "haverkodni". Volt olyan barátnője, akivel már régen nem volt harmónikus a kapcsolat,de a családját nagyon szerette és rakaszkodott hozzájuk. 

Én magammal is kitoltam, mert a fiam felnőtt, elköltözött, éli a maga életét, én meg itt vagyok egyedül. És mint ahogy  annakidején, én is felhívtam az Anyut minden nap, vagy hétvégén mentünk hozzá, vagy ő jött hozzánk ez történik nálunk is.

Furcsa belegondolni, hogy így elment az idő. Pedig én  a lelkemben még huszonévesnek érzem magam, és sokszor nem úgy gondolodom vagy viselkedek, mint egy hatvanas. De a tükör mindig figyelmeztet .   

Szép jó éjszakát!