Tegnap itt volt a Fiam. Leült a számítógéphez, írta a dolgozatát, hétfőn be kell küldeni az egyetemre. Otthon jól összevesztek a Lánnyal. Hát át jött, hogy nyugodtan tudjon dolgozni. Egész délután verte a gépet. Nem is beszélgettünk. De jó volt, hogy itt van a másik szobában. Bár még egyetemista, külön él(nek). Azért valamiből meg kell élni, hát dolgozik jó sokat, nem sok pénzért. Nem dúskálnak. Elég sokkal támogatom, de nálam is adott a határ.
Aztán elkészült a nagy mű. Bejött hozzám a szobába, leült mellém, köszörülte a torkát.
-Hát hogy is kezdjem, elég nehéz elmondani, mert hát..., szóval...
-Nem nehéz ez drága Fiam! Gyönyörű, felemelő és nehéz dolog szülőnek lenni -válaszoltam.
Döbbenten nézett rám. - Te honnan tudod? - kérdezte.
-Már régebben sejtettem , december elején teljesen megbizonyosodtam, hogy Baba Lány pocakjában létezik.
És akkor elővettem Baba karácsonyi ajándékát - egy verses mesekönyvet -, amit Lány hisztije miatt elronotott karácsonykor nem volt alkalmam átadni. Ezt a könyvet kapta a Fiam is még pocaklakóként. Az Ő első ajándéka is ez volt.
Nem mondom, hogy könnyű időszak következik! Egyikünknek sem! Egem csak az izgat, hogy elég sokat veszekszenek. Már negyedik éve. Talán náluk ez a normális?!
Szurkoljunk, hogy egy szép, egészséges kislányuk születik! De ha fiú, az is jó, bár kislánynak jobban örülnének. Úgy legyen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.