nethaver

a fiamtól

Azt tudni kell, hogy a fiam a nappali egyetem mellett vállal fél állásban munkát, és még megbízásra esetenként otthoni szellemi munkát. Nos, a hét elején kapott egy nagyon sürgős munkát hihetetlen rövid határidővel. Azonnal nekilátott, de nem tudta folyamatosan csinálni, mert utazás a munkahelyre, meg vissza, meg a félmunkahely sok időt vesz el. Kitalálta, hogy kedden idejönnek hozzám, akkor az utazás megspórolva, barátnőjét majd én lefoglalom, és zavartalanul tud dolgozni. Ahogy haladt a munkával egyre inkább azt érezte, hogy reménytelenül kevés az idő, nem lesz kész határidőre. És nem csak a mennyiség, a minőség is nagyon számít. Szerdán elment dolgozni, hazajött, azonnal leült a számítógéphez és folytatta a szellemi tevékenységet. Egyre feszültebb és zaklatottabb lett, hogy nem lesz kész, és hogy nem is jó, amit csinál, teljesen elvesztette az önbizalmát is. Akkor bevittem neki a vacsorát és amíg evett, csak annyit mondtam, hogy én teljesen biztos vagyok, hogy készen lesz. Arra kérem, hogy nézze  másik oldaláról a dolgot. Higgye el magáról, hogy ő nagyszerű teljesítményre képes. És milyen jó lesz majd másnap, amikor már leadta az elkészült munkát az egészre úgy visszanézni, hogy „igen, ezt megcsináltam.” Ezután kijöttem a szobájából és hagytam dolgozni. Egyszer-kétszer benéztem, nincs-e valamire szüksége. A barátnője aznap este nem jött vele, így ketten voltunk. Éjjel fél háromra elkészült a munkával, elküldte interneten, bezuhant az ágyba és azonnal elaludt. Még a tv-t is én kapcsoltam ki. Reggel iszonyú fáradtan ment dolgozni. Délelőtt nagy örömmel hívott, hogy visszajelzést kapott a megbízótól, hogy köszönik,  időben és jó minőségben megkapták a munkát.

Délután hazajöttem és egy csodálatos csokor várt az asztalon egy kis levéllel: „köszönöm ,sokat segítettél”. Na, ezért érdemes még élni!.